Bogárdi-Szabó István: Luther Márton tétele ma is aktuális

Luther Márton első tétele, amely szerint Jézus Krisztus akarata, hogy minden ember, ha kell, minden nap megtérjen, a kereszténység alapvető üzenete és ma is aktuális - mondta Bogárdi-Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.A református püspök azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy októberben tartják a reformáció emlékhónapját, október 31-én pedig a reformáció emléknapját, arra emlékezve, hogy Luther Márton (Martin Luther) német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben ezen a napon szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára.

    
Bogárdi-Szabó István úgy fogalmazott, Luther Márton "nem mondott újat", amikor tételsorát kitűzte, hanem kinyilvánította, miből kell kiindulni és hová kell visszatérni. A püspök szólt arról is, hogy a reformátusok sajátos vonása, a "református habitus" a hálaadás istennek. Arra a kérdésre, hogy a református gondolatvilág hogyan érződik a mindennapokban, azt válaszolta, az evangélium, az örömhír elfogadása, hogy a földi életen, emberi életen, emberi történelmen, adott valóságon túl van isteni életforrás, "visszaható módon elkezdi rendezni és szervezni az ember életét".
    

Ha elkezdenek isten életszabályai - mint a tízparancsolat és a szeretet törvénye - szerint élni, elkezdik azokat az erényeket gyakorolni, amelyeket "ma is sokszor fölöslegesnek ítélnek meg kortársaink vagy élhetetlennek tartanak". A hűség, a tisztesség, a becsületesség, az igazság követése, az alázatosság, ezen erények gyakorlása áthat a többi emberre, kisebb-nagyobb közösségre, így alakítva azt - mondta a püspök.
    

Bogárdi-Szabó István szólt arról is, sokszor látni, hogy a mai mechanikus, "darálós világ" kiüresíti az embereket belül. Lehet, hogy közgazdaságilag minden nagyon szépen ki van számítva, de belül üresek az emberek, éhesek, transzcendenciára szomjúhoznak - fogalmazott, hozzátéve, hogy a reformátusok mégsem "szomjúságkielégítők" akarnak lenni. Ők egy életmódra hívják meg az embereket, az Istenben való örömre - mondta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com