Czibere: az egyházak szociális szolgálata nemzeti kincs

A kormány nemzeti kincsnek tekinti az egyházak szociális szolgálatát, amelyet segítenie, támogatnia és őriznie kell - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken, a református szolgálatfejlesztésről tartott budapesti konferencián.EmmiCzibere Károly kiemelte: az egyházak szociális és társadalmi felelősségvállalása messze túlmutat az egyházi intézmények falain, gyógyító hatása pedig az egész társadalomra kihat. Ezért az egyházak minden kormánynak és a mindenkori ágazatvezetésnek is természetes szövetségesei.

Az államtitkár szerint tavaly nyár óta szociális ügyekben az egyházak és a kormányzat között van kialakított egyeztetési mechanizmus, amelynek keretében kéthavonta üléseznek a munkacsoportok, megteremtve ezzel az intenzív és folyamatos párbeszéd lehetőségét.

Az egyházak által végzett szociális munka sajátosságaként kiemelte a minőségközpontúságot, a "szükségletalapúságot", és a megújulásra való állandó törekvést. Szólt arról is, hogy az egyházi szolgálat mindig "gyorsabban és egyenesebben lép", mint akár az állami, akár az önkormányzati szervezetek.

Czibere Károly kitért a lokalitásra mint értékre is, hiszen - mint mondta - a centralizálás, a központi rendszerek létrehozása során messzebb kerül a döntéshozó az ellátottaktól, gondozottaktól. Ilyenkor pedig felértékelődik minden olyan egyházi szolgálat, amely a helyi erőforrás, a helyi közösség erejét tudja mozgósítani. Az egyházi szolgálat fontos sajátossága továbbá a lelkiség, "a diakóniai lelkület" - tette hozzá.

Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának vezetője a szolgáltatás és a szolgálat közötti különbségre hívta fel a figyelmet. A szolgáltatás két ember között létrejövő, megállapodáson alapuló teljesítés, amelyet meg lehet venni. A szolgálat azonban máshol gyökerezik és más a célja.

Hármas egység, ember-Isten és ember-ember közötti gyermeki, testvéri viszony, amelyben az Istenre figyelő és a másik ember felé forduló szolgálatot tevő nem maga segít, hanem Isten segítségét viszi - hangsúlyozta. A konferenciával induló, Református szolgálatfejlesztés elnevezésű program célja a református szociális intézmények szakmai munkájának erősítése és összehangolása.

A több mint 198 millió forintból megvalósuló, az Új Széchenyi Terv keretében támogatott program során a református egyház szociális intézményeinek munkatársai akkreditált tanfolyamokon vesznek részt, valamint 140 szociális intézményt vezető szakember kap személyre szabott szakmai támogatást és képzést.

Az intézmények közötti munka összehangolását segíti az a szintén a program keretében megvalósuló szoftverfejlesztés, amely lehetővé teszi a szolgáltatások és a kapcsolódó dokumentáció egységes informatikai rendszerben való megjelenítését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com