Drótkötélpályás felvonót építenek a zarándokúthoz Názáretnél

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Drótkötélpályás kabinos felvonót építenek az evangéliumi zarándokúthoz Názáret és a Tábor-hegy alsó lejtői közé Izraelben - jelentette a helyi média.Az izraeli kormány vasárnap hagyta jóvá a keresztény hívők számára különösen fontos emlékhelyek drótkötélpályás összekötésének tervét. Elkészülte után többszemélyes, zárt kabinokban lehet majd átlibegni a felfüggesztett járművekkel a két végpont között.

    
Az egymillió sékeles (mintegy 75 millió forintos) beruházásból létrejövő libegő része lesz a már 2011-ben létrehozott evangéliumi zarándokútnak, amely Jézus kétezer évvel ezelőtti útvonalát járja végig. A keresztény hagyomány szerint a Názárettől keletre, mintegy hét kilométerre lévő, 588 méter magas Tábor-hegy Jézus színeváltozásának,a protestáns szóhasználat szerint Krisztus megdicsőülésének helye.
    

A turisztikai minisztérium a kabinos felvonóval növelni szeretné a túlnyomó többségében zsidók lakta Felső-Názáret látogatottságát és a Názáretbe irányuló idegenforgalmat. A tárca adatai szerint az Izraelbe látogatók harminc százaléka tekinti meg Názáretet, és harminchat százaléka zarándokol el a Galileai-tengerhez, izraeli nevén a Kineret tóhoz, ahol a hagyomány szerint Jézus az igéit hirdette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com