Egy szerb ortodox püspököt és több papot őrizetbe vettek Montenegróban, mert a tilalom ellenére miséztek

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Őrizetbe vett egy szerb ortodox püspököt és hét papot a montenegrói rendőrség, mert megszegték a koronavírus-járvány miatt bevezetett gyülekezési tilalmat - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) szerdán.A papok több száz hívő részvételével tartottak liturgiát kedden az észak-montenegrói Niksicben, holott a kormány határozata értelmében lehet ugyan már misézni, de nem lehet tömeg a templomokban, tíz négyzetméterenként egy ember tartózkodhat bent, a templom előtt pedig legfeljebb húszan gyűlhetnek össze.

    
A papokat a fertőző betegségek megelőzését célzó egészségügyi szabályok megszegésének gyanújával helyezték 72 órás letartóztatásba. A koronavírus-járvány megelőzése érdekében hozott jogszabályok értelmében ezért akár 12 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható, ha az általuk elkövetett bűncselekménynek nagyon súlyos következményei vannak.
    

Az emberek azért gyűltek össze a templomokban, mert kedden az egyik legnagyobb ortodox szerb ünnep, Ostrogi Szent Vazul ünnepe volt. Az ország több templomában is szerveztek liturgiát, a legtöbb helyen betartották a szükséges előírásokat, a kétméteres távolságot egymástól, valamint kesztyűt és maszkot viseltek a hívek. Montenegró legnépszerűbb zarándokhelyén, az ostrogi kolostorban volt a fő ünnepség, ám ott a papok a híveket a szabályok betartására kérték.
    

A montenegrói Nyugat-barát kormány többször is támadta a montenegrói szerb ortodox egyházat, mert úgy érzi, Belgrád rajta keresztül akar befolyást gyakorolni Podgoricára. A koronavírus-járvány kitörése előtt hívek ezrei tüntettek mindennap az utcákon egy olyan törvény ellen tiltakozva, amely a véleményük szerint megfosztja a szerb ortodox egyházat a Montenegró területén található ingatlanaitól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

http://ujhazak.com