Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei

Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet, a koronavírus-járvány miatt hívek részvétele nélkül.Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nagyszombaton este hat órától a budapesti Szent István-bazilika Szűz Mária-kápolnájában vezeti húsvét vigíliájának szertartását, amelyet a főegyházmegye Facebook-oldalán követhetnek a hívek.

    
A bíboros húsvétvasárnap délelőtt tizenegykor ugyancsak a Szent István-bazilika Szűz Mária-kápolnájában mutat be szentmisét, a szertartást a Duna Televízió élőben közvetíti. Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap délelőtt 9 órakor tart a budahegyvidéki református templomban ünnepi istentisztelet, amelyet szintén közvetít a Duna Televízió.
   

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének húsvétvasárnapi istentiszteletét délelőtt a Budavári Evangélikus Gyülekezet honlapján (budavar.lutheran.hu), valamint YouTube-csatornáján teszik közzé. A húsvéti ünnepkörrel Krisztus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek a keresztények. A keresztény hagyomány szerint Jézust nagypénteken feszítették keresztre és vasárnap hajnalra támadt fel.
    

Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com