Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei

Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet, a koronavírus-járvány miatt hívek részvétele nélkül.Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nagyszombaton este hat órától a budapesti Szent István-bazilikában vezeti húsvét vigíliájának szertartását, amelyet élőben közvetít az Apostol TV, a főegyházmegye és a bazilika Facebook-oldala.

    
A bíboros húsvétvasárnap délelőtt fél tizenegykor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét. A szertartást az esztergomi városi televízión keresztül (RTVE) és a főegyházmegye Facebook-oldalán követhetik a hívek. Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a budapesti, Hold utcai református templomban tart ünnepi istentisztelet, amelyet húsvétvasárnap reggel 9 órától a Duna World műsorán láthatnak a hívek.
    

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap délelőtt 11 órakor hirdet igét a Budavári Evangélikus Gyülekezet Bécsi kapu téri templomában. A szintén zárt körű istentisztelet a gyülekezet honlapján (budavar.lutheran.hu), valamint YouTube-csatornáján élőben követhető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com