Együtt imádkozott a békéért a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház vezetője

Együtt imádkozott a békéért a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház vezetője kedden Budapesten, az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalának kápolnájában - közölte az evangélikus egyház kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-vel.Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke imádságban kérte Isten segítségét, hogy a világon, különösen Ukrajnában megteremtődjön a béke - írták.
    

A közleményben idézték Veres András püspököt, aki arról beszélt, elutasítják a felfogást, amely évtizedeken keresztül vezette és talán még ma is fogva tartja az embereket: "Ha békét akarsz, készülj a háborúra!" Ehelyett teljes meggyőződéssel vallják Szent VI. Pál pápával: "Ha békét akarsz, dolgozz az igazságosságért!" Az MKPK elnöke azt kérte Istentől, segítse és erősítse meg őket, hogy irgalmas szeretetének békéjét képviseljék a világban, és tudjanak úgy tanúságot tenni róla, hogy a nem hívőket is meggyőzzék, nincs más út, csak az Isten útja, nem vezet más a béke megteremtéséhez, mint a kölcsönös tisztelet, szeretet és irgalom.
    

A beszámoló szerint Balog Zoltán püspök így imádkozott: "Adj bátorságot nevén nevezni a bűnt, elítélni a gonoszt, szót emelni a szegényekért. Te a béke fejedelme vagy. Fogd le azok kezét, akik háborúznak! Ne engedd igazolni a háborút, az erőszakot vélt vagy valós sérelmekkel, nemzeti vagy egyházi érdekekkel. Állj a szenvedők, az áldozatok mellett, bármelyik oldalon áldozták fel őket! Urunk, irgalmazz nekünk, a nemzeteknek, a világnak!"
    

Fabiny Tamás azt kérte Istentől, bocsássa meg követeinek, "bármikor is igazolni próbálták a háborút, elfogadták az igazságtalanságot, teológiainak vélt érvekkel támogatták népek, nemzetek vagy közösségek üldöztetését." "Add nekünk, különböző felekezetű püspököknek és lelkészeknek az egység lelkét, hogy híveink között is a megértést képviseljük, és törekedjünk a te egyházadnak látható egységére" - fogalmazott az evangélikus püspök.
    

Az egyházi vezetők a találkozón megbeszélték a három egyházat érintő aktuális kihívásokat, megerősítették a testvéri párbeszéd fontosságát. A világban dúló háborús konfliktusokról szólva  hangsúlyozták: szent háború nincsen, csak a béke szent - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com