Eltiltották az oroszországi muzulmánokat a felekezetközi házasságtól

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Eltiltotta a más vallások híveivel való házasságkötéstől Mohamed próféta tanainak oroszországi követőit az ország muzulmán vallástudósainak tanácsa - közölte kedden az Interfax hírügynökség A "könyv népeire", vagyis a zsidókra és a keresztényekre is vonatkozó tilalom alóli kivételre csak egyedi esetekben adhat külön engedélyt a helyi mufti. Keresztény jövendőbeli esetében a jóváhagyás csak akkor lehetséges, ha a reménybeli házastárs Jézust Mohameddel egyenrangú isteni küldöttnek fogadja el, és ha követi a Korán előírásait.

    
A fatva (vallásjogi döntvény) szerzői okfejtésükben rámutattak: az egymáshoz olyan közel álló személyek esetében, mint a házastársak, rendkívül fontos, hogy közös értékeik legyenek az életben. Roman Szilantyjev iszlámkutató, a Moszkvai Állami Nyelvészeti Egyetem professzora az Interfaxnak erre reagálva elmondta, hogy a szunnita iszlámnak négy jogi iskolája van, amelyek közül három tiltja a felekezetközi házasságot, ám Oroszországban éppen a negyedik, a hanafita a legelterjedtebb, amely ebből a szempontból megengedő. Ez a szakértő szerint problémákat fog felvetni, mert több ismert oroszországi közéleti muszlim személyiség, köztük ismert politikusok, más vallásbeli házastársat választottak maguknak.
    

Úgy vélekedett, hogy a fatva nem mondhat ellen az iskolák egyikének. Az ulémák rendelkezését ahhoz hasonlította, mintha az orosz ortodox egyház próbálná magának kisajátítani a jogot, hogy az összes keresztény hívő nevében lépjen fel. A muszlimok aránya Oroszországban a Pew Forum 2017-es felmérése szerint 10 százalék volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com