Emberi méltóságért díjat kapott Varjú Imre római katolikus pap

Az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) emberi méltóságért díjjal tüntette ki Varjú Imre kanonokot, nyugalmazott plébánost az 1956-os forradalom és szabadságharc idején élete kockáztatása árán is állhatatosan végzett papi szolgálatáért. A kitüntetést Lomnici Zoltán, az EMT elnöke és Szunai Miklós, a szervezet főtitkára adta át szombaton Budapesten.Lomnici Zoltán a díjazottat méltatva azt mondta: Varjú Imre nem volt pesti srác, nem vett részt a harcokban. Sőt, mivel a forradalom idején a Központi Papnevelő Intézetben csendes lelkigyakorlaton vett részt, sokáig nem is tudott a harcokról. November 4-én szentmisére igyekezett, amikor a szeme láttára lőttek agyon egy embert, aki szintén a templomba tartott.

Ekkor magához vette az Oltáriszentséget, és a Kálvin téren, a szovjet katonák golyózáporán keresztül a Bakács téri kórházba ment, hogy kiszolgáltassa a szentségeket, és lelki támasza legyen a betegeknek. Az EMT elnöke hozzátette: az akkor 24 éves pap volt az egyetlen ember, aki akkor a Kálvin téren életben maradt, a szovjet katonák ugyanis "tiszteletben tartották a reverendát".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com