EMIH-megemlékezés: amíg létezik kirekesztés, a holokauszt áldozatainak van érvényes üzenete

A gyűlölet és a kirekesztés ellen emelték fel hangjukat a budapesti gettó felszabadításának 73. évfordulóján az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által szervezett megemlékezés szónokai csütörtökön a Dohány utcai gettóemlékfalnál.Amíg a társadalomban létezik kirekesztés és gyűlölet, addig a holokauszt során meggyilkolt mártíroknak van érvényes üzenete a jelenre - mondta Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus és a Chábád Lubavics irányzat magyarországi vezetője. Hozzátette: a mártírok sorsa arra tanít, nem szabad hagyni, hogy a nézeteltérések, véleménykülönbségek személyes gyűlöletté váljanak.


  
Nem szabad csak a mártírok halálára emlékezni, és elfelejteni az életüket, hogy miként ünnepelték a szombatot, mit ettek, és hogyan házasodtak, milyen értékeket vallottak - fogalmazott Oberlander Báruch az EMIH megemlékezésén. Schiffer János, a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete (NÜB) elnöke hangsúlyozta: a nácik által elpusztított áldozatok ártatlanok voltak, nem volt más bűnük, mint hogy zsidónak vagy cigánynak születtek, másképpen gondolkodtak és másként szerettek, vagy nem tűrték az erőszakot.
    

Beszélni kell arról, hogy a 600 ezer magyarországi zsidó ember elpusztításához magyarok is aktívan segédkezet nyújtottak, de nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik embereket mentettek szembeszállva a legszörnyűbb emberpusztító gépezettel - emelte ki Schiffer János. Sándor György holokauszt-túlélő hangsúlyozta: a budapesti gettóban 162 házban 70 ezer embert zsúfoltak össze, egy lakásra átlagosan 14 ember jutott, miközben az egy főre jutó napi élelem 700-800 kalória volt, a fele egy átlagos felnőtt igényének.
    

Személyes emlékeit felidézve elmondta azt is, hogy a gettóhoz tartózó Klauzál tér jelentős részét elfoglaló légoltalmi medence január közepén színültig volt holttestekkel, akárcsak a mellette álló patika belső tere is. Győrfi László, a hitközség alelnöke kiemelte: az EMIH célja hiteles életet, hiteles zsidó jövőt mutatni a fiataloknak. Emlékeztetett: a gettóemlékfal egyben a Bét Menáchem Általános Iskola fala is, ahol több százan tanulnak.
    

A rendezvényen az áldozatok emlékére Oberlander Báruch mondott kádist, majd a jelenlévők - köztük Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere, Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere, a diplomácia testület tagjai és a belvárosi iskolák diákjai - meggyújtották az emlékezés mécseseit.
    

A rendezvény után a Bét Menáchem Általános Iskola dísztermében beszélgetést rendeztek Molnár Andorné Klára auschwitzi holokauszt-túlélővel és Gellért Gábor gettótúlélővel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com