Erdő Péter: a Krisztusra várásban egyszerre van jelen a félelem és a remény

A Krisztusra várásban egyszerre van jelen a félelem és a remény - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatornán szombaton. Erdő Péter kiemelte: élete végén, a halál pillanatában minden ember külön-külön, a történelem végén pedig az egész emberiség találkozik majd Krisztussal. A végesség gondolata természetesen félelmet kelt, ugyanakkor a hívő ember várja is ezt a találkozást. A Biblia szerint a végső találkozáskor Jézus lesz az ítélőbíró, és a "kapcsolatunk vele az igazi mérce" - mondta, hozzátéve: Jézus azt mondja, hogy "amit egynek tettetek a legkisebbek közül, azt nekem tettétek".

Ezért amikor a karácsonyi készülődésben szükséget szenvedő embertársainkkal törődünk, velük találkozunk, bennük is Krisztust látjuk, és ezzel is a történelem végpontjára készülünk - fogalmazott a bíboros. Elmondta, hogy karácsonykor - ahogy minden évben, úgy idén is - ellátogat hallássérültekhez, látássérültekhez, a Katolikus Karitász akciójában pedig ajándékot oszt rászoruló gyerekeknek.

"Az emberi találkozásokból álló füzérben éljük meg a Krisztussal való találkozást" - mutatott rá, hozzátéve, hogy az ajándékozáson túl fontos azt is kifejezni, hogy "közösségben érezzük magunkat embertársainkkal". Kitért arra is, a 80. születésnapját ünneplő Ferenc pápát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és ő maga külön is köszöntötte. Megjegyezte, hogy ez egy gyönyörű évforduló, ugyanakkor a pápán egyáltalán nem látszik a kora.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com