Erdő Péter a Margitszigeten tart szentmisét Szent Margit tiszteletére

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét mutat be Árpád-házi Szent Margit emléknapjához kapcsolódóan vasárnap 11.00 órakor a margitszigeti domonkos kolostor romjainál - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.A szentmisére, amelyen a szent királylány közbenjárását kérik a nemzetért, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sok száz zarándokot várnak. Tóth János Csaba elmondta: az utóbbi négy évtizedben hagyománnyá vált, hogy a mindenkori magyar prímás a domonkos kolostor romjainál, Szent Margit valószínűsíthető sírja felett misét mutat be januárban, a Szent Margit emléknapjához legközelebbi vasárnapon. Az első ilyen szentmisét Lékai László bíboros mutatta be 1979. január 21-én.

    
Szent Margit 1242-ben született IV. Béla király és Laszkarisz Mária leányaként. Szülei a tatárjárás alatt fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják fel, ha Magyarország megszabadul a tatároktól. Margit így került három és fél évesen a veszprémi Szent Katalin-kolostorba. 1252-ben költözött az apja által építtetett Nyulak szigeti (ma Margit-sziget) Szűz Mária-kolostorba, amely a domonkos férfirend közvetlen felügyelete alatt állt. Tizenkét éves korában tett fogadalmat, és 1270-ben bekövetkezett haláláig kitartott szerzetesi hivatása mellett.
    

A katolikus egyház január 18-án ünnepli Szent Margit "égi születésnapjának" évfordulóját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com