Erdő Péter: a remény, az optimizmus képviselői szeretnénk lenni a társadalomban

Péntektől vasárnapig Budapesten rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat (Kattárs), melynek idei témája az oktatás. A rendezvénysorozat első programjaként pénteken megtartott konferencián Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek arról beszélt, a hit bizalom Istenben és a teremtett világ jóságában, és a keresztények e hit alapján szeretnének a remény, az optimizmus képviselői lenni a társadalomban.A bíboros kiemelte: a járványok és háborúk korában, a virtuális valóság, a szubjektivizmus, a bizalomvesztés időszakában sok ember már nem gondolkodik a "nagy egészeben" és a jövőben, hanem csak a saját pillanatnyi jó közérzetét keresi. Ez a közérzés hasonlít a hanyatló Római Birodalom carpe diem mentalitásához, az "együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk" kétségbeesett felelőtlenségéhez - tette hozzá.


Mi, keresztények azonban "hiszünk abban, hogy Isten örök boldogságra teremtett bennünket, és ebben várja a mi szabad közreműködésünket is" - fogalmazott a bíboros. Ettől kezdve pedig tétje, értelme, értéke és célja van gondolkodásunknak és cselekvésünknek, egyéni és közösségi életünknek. A keresztény ember a társadalomról is ennek a "derűs világosságnak a fényében" gondolkodik - mondta Erdő Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com