Erdő Péter: szünetel a Szent István-bazilikában az istentiszteleti élet

Szüneteltetni kell a budapesti Szent István-bazilikában az istentiszteleti életet, mert a plébánián szolgáló káplánok elkapták a koronavírust - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a főegyházmegye Facebook-oldalára feltöltött videóban.Erdő Péter megerősítette, hogy a péntek hajnalban elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspöknek "súlyos Covid-fertőzése volt". Elmondása szerint ezután megvizsgálták a plébánián szolgáló káplánokat, akiknek szintén pozitív lett a teszteredményük. Ezért az összes kontaktszemélyt, vagyis a Szent István-bazilikában dolgozó világiakat is tesztelni kell, a bazilikában pedig a karantén idejére szüneteltetni kell az istentiszteleti életet.

    
"Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy kellő fertőtlenítés után, megfelelő idő elteltével, de még a nagyhét előtt újraindulhasson a liturgikus élet Budapest főtemplomában" - fogalmazott Erdő Péter. A bíboros szólt arról is: Snell György halála váratlanul érte, hiszen a püspök szerdán még részt vett a papi szenátus online ülésén. Hozzátette: péntek reggel szentmisét mondott az elhunyt püspökért, és azt kérte az egyházmegye papjaitól és a hívektől is, hogy imádkozzanak a főpásztorért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com