Érseki titkár: a korai egyházban vízkereszt volt a karácsonyi ünnepkör középpontja

A korai egyházban vízkereszt ünnepe állt a karácsonyi ünnepkör középpontjában - mondta Gájer László érseki titkár az M1 aktuális csatornán szombaton, vízkereszt napján.Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkára felidézte, a karácsony Nagy Konstantin császár milánói rendelete után lett megjelölt dátum, azt megelőzően vízkeresztet ünnepelte a katolikus egyház.

   
Elmondta: vízkereszt elvont teológiai ünnep. Ez a nap a hit tartalmának megjelenéséről, feltárulásáról, s a hitbéli döntésről szól, "az én szívemben lesz-e hit vagy nem". Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik.
    

Gájer László kifejtette: az epifánia azt jelenti, az Úr megjelenése, "feltárul előttünk Isten jelenléte". Az evangéliumi szöveg - Máté evangéliuma - szerint az ünnep bázisát a napkeleti bölcsek látogatásának története adja. A napkeleti bölcsek jelképezik az embereket, akik egy gyermekben felismerik Istent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com