Fabiny: ott veszünk át szociális intézményt, ahol van evangélikus gyülekezet
Fabiny Tamás elmondta azt is, hogy a dunakeszi intézet a kistarcsai szeretetotthonnal együtt új néven Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálatként folytatja működését. A püspök kitért arra, hogy az eddig állami intézmények dolgozóit átvette az egyház, az intézmények működtetését pedig a betegek után járó normatív finanszírozás biztosítja.
Úgy fogalmazott: az átvételkor "nagyon tapintatosak akarunk lenni, és a meglévő jó gyakorlat megőrzésével szeretnénk folytatni a munkát". Az egyház által biztosított "hozzáadott érték", hogy minden intézmény kap egy lelkészt. Többnyire az ottani egyházközségben működő lelkész látja majd el az intézményben is a lelkipásztori szolgálatot.
A dolgozók munkáját segíti az evangélikus egyház diakóniai hálózata; a továbbképzések, szakmai konferenciák, valamint a bajor és finn diakóniával fenntartott kapcsolatok - tette hozzá. A mostani intézményátvételekkel hatezerről nyolcezerre nőtt az evangélikus diakóniai intézményekben ellátottak és ezerötszázról kétezerre a dolgozók száma - mondta.
Az evangélikus elnök-püspök kitért arra is, hogy idén 65 éves az evangélikus diakóniai szolgálat, amelyet Sztehlo Gábor lelkész alapított. Az evangélikus egyházban az elmúlt időszakban kezdeményezés indult, hogy minél többen írják alá az ívet, amelyen Sztehló Gábort Magyar Örökség-díjra jelölik. Elmondta, hogy bár Sztehlo Gábor embermentő tevékenysége a legismertebb, sokoldalú szeretetszolgálati munkát végzett. A második világháború előtt népfőiskolát alapított a tehetséges paraszti származású fiataloknak.
A német megszállás után, 1944 tavaszán mentőakciókat szervezett üldözött zsidó embereknek és illegális gyermekotthonokat hozott létre, amelyekben mintegy ezerötszáz gyerek és az őket ellátó ötszáz felnőtt lelt menedéket. A háború után Gaudiopolis elnevezéssel "gyermekköztársasaságot" hozott létre elárvult gyerekeknek. Az intézményt a kommunista hatalom 1950-ben államosította, ezután alapította Sztehlo Gábor az evangélikus egyház szeretetotthonait, ahol idős embereket és fogyatékos gyerekeket gondoznak mindmáig - idézte fel.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások