Fabiny Tamás: karácsony egyszerre szól a fényről és a sötétről

Karácsony egyszerre szól a fényről és a sötétről, Jézus jászla mögött már ott van a kereszt is - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a karácsony másnapján tartott ünnepi istentiszteleten a budavári evangélikus templomban.Fabiny Tamás kiemelte: miközben a betlehemi pásztorokat "körülragyogta az Úr dicsősége", Heródes "már forralta szörnyű tervét" a betlehemi gyermekek meggyilkolására. A karácsonyi fény mellett ma is ott van az árnyék, hiszen a Közel-Keleten csak kevesen mernek ünnepelni. "Nekünk értük is kell imádkoznunk: a mai betlehemiekért, kisdedekért és idősebbekért, palesztinokért, zsidókért, keresztényekért és más vallásúakért" - mondta az evangélikus püspök.

    
Fabiny Tamás szólt arról is, hogy december 26-a nemcsak karácsony ünnepe, hanem az első keresztény vértanúé, Istváné is, aki vértanúhalála előtt ugyanazokkal a szavakkal imádkozott gyilkosaiért, mint Jézus a kereszten. Hozzátette: tudja, mennyire nehéz, de mégis imádkozni kell az üldözőkért is, hiszen Jézus és István is erre tanít.
    

Felidézte: István gyilkosai Saul lábához rakták le ruhájukat, míg kövezték őt. Talán ha nem imádkozott volna István az üldözőiért, Saulból sem lett volna Pál. "A sötétség újra és újra terjed a történelemben, mert a világosság ugyan világított, de a sötétség nem akarta befogadni". Ugyanakkor a világ világosságát nem lehet eloltani, és a hívő emberek maguk is e fény hordozói - mondta Fabiny Tamás.
    

Az istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com