Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka - közölte hétfőn a Krónika című erdélyi lap az egyház által közreadott programot ismertetve.Az idei búcsús nagymisét pünkösd szombatján, május 18-án, a Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál tartják meg, helyi idő szerint 12.30-kor (magyar idő szerinti 11.30-kor).
    

A csíksomlyói kegyhely őrei, a ferencesek minden évben egy mottót választanak az adott évre, amely egyben a pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsú mottója is. Idén a gyulafehérvári főegyházmegyében meghirdetett "Imádsággal megújuló közösség" témájú pasztorális évhez csatlakozva a csíksomlyói kegyhely is az "Újuljatok meg!" mottóval szervezi meg fogadalmi nagybúcsút.
    

A romkat.ro portálon közzétett program szerint május 17-én, pénteken 18 órától lesz a nyitó szentmise, amelyet ünnepi rózsafüzér követ. Szombatra virradóan virrasztást tartanak a kegytemplomban. Május 18-án, szombaton 7.30-kor kezdődik szentmise a kegytemplomban, 10 órától ünnepélyes rózsafüzér a Hármashalom-oltárnál. 10.30-kor a kegytemplom előtti térről elindul a kordon a Nyeregbe.
    

A búcsús nagymise után 17 órakor csángó szentmisével folytatódik a pünkösdszombati program a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban. Délután pünkösdi vigília szentmise lesz a kegytemplomban, ahol vasárnapra virradóan virrasztást tartanak. Május 19-én, pünkösd vasárnapján, a Szentlélek eljövetele ünnepén négy szentmisét mutatnak be a csíksomlyói kegytemplomban 7, 8, 10.30 és 18 órai kezdettel, pünkösdhétfőn pedig hármat, 8, 10.30 és 18 órakor - tudatta az erdélyi lap.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com