Felszentelték Veresegyház új katolikus templomát

Felszentelték Veresegyház új katolikus templomát, a Szentlélek templomot szombaton.vereseAz ünnepségen Beer Miklós váci megyéspüspök kiemelte: míg Nyugat-Európában templomokat zárnak be, Magyarországon új templomok épülnek, ez büszkeséggel tölthet el mindenkit. "Magyarország jó úton jár" - tette hozzá. A megyéspüspök szólt arról is, hogy egy új templom minden egyházközség számára új lendületet ad, de az egész település is új életkedvet nyer.

Pásztor Béla, a település független polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a templom épült meg, hanem új parókiát is építettek, "láthatóvá" vált az egyház által fenntartott idősek napközi otthona és az építkezés sürgetővé tette a tájház megújítását is.

Elmondta, az építkezést a szokásosnál feszesebb tempóban kellett végezni, hiszen az alapkövet tavaly pünkösdkor tették le. A beruházás költségeit a város viselte együttműködve a katolikus egyházzal, a költség bruttó 1,2 milliárd forint volt.

A polgármester bejelentette: az egyházzal együttműködve terveik szerint 2017. szeptember 1-jén megnyílik a katolikus középiskola Veresegyházon. A templom terveit készítő Nagy László veresegyházi építész, az egyházközség tagja az ünnepi eseményen egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a templomot díszítő képzőművészeti alkotások mind helyi és környékbeli művészek munkái.

Mint a templomot bemutató kiadványban olvasható, a város meglévő katolikus temploma, a Szent Erzsébet-templom felújítási munkálatai során vált egyértelművé, hogy jelentős régészeti értékeket rejt, de a megnövekedett közösséget sem tudta már befogadni, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy új templomot épít. A régi templom továbbra is megőrzi templomjellegét, de a múlt értékeinek bemutatását is szolgálja.

Az új templom és a hozzá kapcsolódó épületrészek számos közösségi teret kínálnak, így fő funkciója mellett közösségi események megtartására is lehetőséget nyújt. Az új épület összes hasznos területe csaknem 1700 négyzetméter, a templom nagy hajója 350, a kápolna 65, a karzat 95 négyzetméter. A 20 méter átmérőjű kupola legmagasabb pontja 12 méter, a templomtérben 328 ülőhely várja a hívőket.

A kivitelező ZÁÉV és a LATEREX a korábbi egyházi beruházások után először épített új templomot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com