Fenyegetés miatt kiürítették és lezárták a kölni központi mecsetet

Kiürítette és lezárta kedden a rendőrség a németországi török iszlám közösség, a Ditib központi mecsetjét és környékét Kölnben egy fenyegető levél miatt."A levél tartalma olyan súlyos fenyegetést tartalmazott, hogy haladéktalanul cselekednünk kellett" - húzta alá a rendőrség szóvivője, aki mindazonáltal a nyomozásra hivatkozva nem árulta el, hogy mi volt a levélben. A Ditib viszont arról számolt be, hogy pokolgépes merénylettel fenyegették meg az imaházat.

    
A hatóság tájékoztatása szerint az épületegyüttest rendőrök serege kutatja át, de egyelőre nem találtak semmi veszélyeset. Zekeriya Altug, a Ditib szóvivője tájékoztatása szerint a mecset kiürítése rendben, nyugodtan zajlott, de azt nem tudta megmondani, hogy hányan voltak a komplexumban, amely a legnagyobb muszlim vallási épületegyüttes Németországban. Reggel két iskolai osztály is felkereste a mecsetet.
    

"Aggódunk. Félünk. Úgy érezzük, egyre több támadás ér mostanában mecseteket" - hangoztatta a Ditib szóvivője. A hatóságok közveszéllyel fenyegetés és közrend megzavarása miatt indítottak nyomozást. A kölni központi mecsetet tavaly Recep Tayyip Erdogan török elnök avatta fel. A mecset kupolája több mint tíz emelet magas, minaretjei pedig 55 méter magasan nyúlnak az égbe. A komplexumban működik a Ditib országos központja, emellett pedig könyvtár, több szemináriumterem és üzlet is működik a komplexumban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com