Folytatódik a Hangos Biblia készítése

Folytatódik a magyar nyelvű Hangos Biblia készítése, a következő hónapokban önkéntesek olvassák föl a teljes ószövetségi szentírás szövegét - tájékoztatta Benyik György biblikus tanár, a szeged-tarjánvárosi Szent Gellért-templom plébánosa az MTI-t.A korábban a szegedi kézírásos Biblia másolását is kezdeményező teológus emlékeztetett arra, hogy 2016-ban kezdődött el a Hangos Biblia felvétele. A Kárpát-medencében élő, különböző magyar dialektusban beszélő ötszáz önkéntes háromperces részletekben olvasta fel az egész újszövetségi szentírás szövegét.

    
Az idén tervbe vették a program folytatását: az egyházmegyénként szervezett felolvasó csoportok segítségével, háromperces részletekben a teljes Ószövetségi Szentírás szövegét szeretnék rögzíteni. A program megvalósításához legalább 1641 felolvasóra van szükség, ezért tizenkét városban szerveznek ilyen csoportokat.
   

A program befejezése a tervek szerint szeptember 29-én, Szentírás vasárnapján lenne. A három perces részleteket - ahogy az már az újszövetségi szentírás hangzó változatával megtörtént - elérhetővé teszik a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia honlapján. A plébános közölte, a Szentírás évében készült vatikáni felmérés szerint a katolikus hívek tíz százaléka hallgatja és egy százaléka olvassa a Bibliát.


A magyar protestáns biblikusok szerint ez az arány az ő híveik körében sem sokkal jobb. Mivel a fiatalok olvasási kultúrája szűkül, érdemes lenne ebbe a programba fokozottan bevonni az egyházi középiskolásokat és a hitoktatókat, akik ezáltal személyes tapasztalatokat szereznének az olvasás élményéről, és egyben a Magyarországon beszélt dialektusokat is rögzítenék.
    

Nyugat-Európában növekszik az antiszemitizmus - mondta Benyik György -, egy ilyen program révén a résztvevők konkrét tapasztalatot szerezhetnek a keresztény Biblia zsidó hátteréről, és csökkenthetnék információhiányukat ebben a témában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com