Gáncs Péter: a betlehemi jászolnál újra találkozik Isten és a tőle elszakadt ember

A betlehemi jászolnál újra találkozik Isten és a tőle elszakadt ember - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.

gancs_peterA püspök prédikációjában kiemelte, Krisztus születése óta lehet ajándékként tekinteni a földi életre, hiszen Isten megszentelte a földet azzal, hogy a világra született, és a föld pora magába szívta könnyeit és vérét. Ez a föld Isten járta föld - hangsúlyozta Gáncs Péter.

Abból a kegyelemből élünk - fogalmazott a püspök -, hogy Isten eltapossa vétkeinket, és megbocsátva befogad minket. Ezzel pedig "minket is fölszabadít arra, hogy merjünk szeretni, elfogadni, bocsánatot kérni és adni, másokat befogadni". Ennek a befogadásnak, ennek az egymásra találásnak "mindennél szebb és egyszerűbb szimbóluma a betlehemi jászol" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com