Gulyás: Nyugat-Európában már nem beszélhetünk kereszténydemokráciáról

A mai európai közéleti törekvés lényege, hogy tagadja a kereszténységből következő politikai értékvilág létezéshez való jogát, ezért Nyugat-Európában a kereszténydemokráciáról már - közép-európai és eredeti értelmében - nem beszélhetünk - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Debrecenben.Gulyás Gergely A modernkori Európa pillérei - a vallási közösségek együttélése című konferencián emlékeztetett, harminc éve még igazak voltak Antall József korábbi miniszterelnök szavai, miszerint "Európában az ateista is keresztény", mára azonban az Európai Unió intézményei által is terjeszteni kívánt korszellem célja ennek éppen az ellentéte.
    

A nyugat-európai, politikai értelemben vett kereszténydemokrácia először feladott mindent a hatalomért, majd elvesztette a hatalmat is - fogalmazott a miniszter. Megjegyezte, ma Bécstől Nyugatra egyetlen kereszténydemokrata miniszterelnöke sincs Európának, noha korábban a még tizenöt tagból álló európai közösség idején a tagállami kormányfők többsége ehhez az értékkörhöz vagy pártcsaládhoz tartozott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com