Hargitai Anna Magna megváltós nővér kapta idén a Hit pajzsa díjat (2. rész)

Hargitai Anna Magna megváltós nővér kapta idén a Parma fidei - Hit pajzsa díjat. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye adta át szombaton Budapesten.Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a bolsevik és a náci diktatúra közös vonása, hogy a hatalom megszerzéséért és megtartásáért hasznosnak és célravezetőnek tartja az embertelen tetteket és az erkölcstelenséget.

    
A 20. századi diktatúrák közül a kommunizmus bizonyult a leghosszabb életűnek. Az 1917 novemberében Oroszországban, majd 1945 után már a világ sok országában berendezkedő elnyomó rendszer összeomlásáig megőrizte demokrácia-, ember- és keresztényellenességét - mondta.

Úgy fogalmazott: a "pusztító rendszer" Oroszország után maga alá gyűrte fél Európát, majd megjelent az ázsiai, amerikai és az afrikai kontinensen is. A különböző országok kommunista rendszerei alapvetően azonosak voltak. Minden kommunista államban voltak "rendszeres és tervezett tömeggyilkosságok" - mondta.
    

Lezsák Sándor kifejtette: közös volt a kényszermunkatáborok intézménye is, Recsktől és a Hortobágytól kezdve a Duna-delta vidékén keresztül Észak-Koreáig és Vietnamig terjedtek a táborok, amelyekben hasonlóak voltak a kínzási módszerek". A lakosság csoportokra osztása és egyes csoportok megsemmisítése szintén minden kommunista rendszerben megtalálható.
    

Hozzátette: a bolsevik és a náci ideológia egyik közös vonása, hogy a nép ellenségeinek megsemmisítésre ítélt csoportjához a származásuk alapján soroltak embereket. Bolberitz Pál egyetemi tanár, a díj első kitüntetettje Hargitai Anna Magnát méltatva elmondta: a most kilencvenéves szerzetesnő élete nem volt könnyű, hiszen a kommunizmus idején, a szerzetesrendek feloszlatása után "illegális szerzetesként" élt, dolgozott gyárban, fűrésztelepen és ásott lövészárkot is.
    

Hargitai Anna Magna 1948-ban érettségizett Szentgotthárdon, majd felvételét kérte az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek soproni rendházába. Innen hurcolták el - még novíciaként - a szerzetesrendek feloszlatásakor. Vizsgálati fogságba, majd a fóti internálótáborba került. Hargitai Anna Magna később fizikai munkát végzett, majd technikusi képesítést szerzett, és a Könnyűipari Minisztériumban dolgozott. Rendtársaival mindvégig tartotta kapcsolatot, sőt, titokban hittanórákat is tartott.
    

A rendszerváltás és szerzetesrendek újraindulása után a Szent Margit Gimnázium rendi igazgatóhelyettese lett. A Parma fidei - Hit pajzsa díjat 2002-ben alapította Horváth Béla, volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író. Olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz. Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája.
  

A díjátadó ünnepségen részt vett mások mellett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com