Heisler András: felelősek vagyunk a határon túli magyar zsidóságért

Felelősek vagyunk a határon túli magyar zsidó közösségekért, és hiszünk a közös jövőben - mondta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek 18. nemzetközi konferenciája pénteki megnyitóján.Heisler András a Pásti utcai zsinagógában hangsúlyozta: kisebbségben lenni a zsidóságnak természetes állapotot jelent.

"Ha van, aki igazán érti a kisebbségi magyarság tapasztalatait, azok mi, magyar zsidók vagyunk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a határon túli magyar zsidóságot nem felejthetik, nem felejtik el az anyaországban élők.

A Mazsihisz elnöke emlékeztetett arra, hogy ma Kelet-Közép-Európa egyetlen nagy zsidó közössége - a maga százezres létszámával - Magyarországon él. Ez egyszerre jelent lehetőséget és felelősséget is, de a "nagyság gőgje" nem szabad, hogy elérje a magyarországi zsidóságot - fűzte hozzá. Papp László, Debrecen polgármestere a tanácskozás egyik fontos céljának nevezte, hogy a konferencia résztvevői egymásnak átadják a zsidó hit és hagyományok adta örökséget, megmentve így az utókor számára mindazt, amit egy embertelen korszak képviselői hetven évvel ezelőtt el akartak venni.


Hozzátette: Debrecenből, ahogy a térség számos más városából is, hiányzik a mindennapokban látható, megismerhető zsidó vallás és kultúra, holott ez egy évszázaddal ezelőtt még szerves része volt a debreceni életnek. Ami történt a zsidósággal, az megbocsáthatatlan és egyben intelem is, hogy még egyszer ne ismétlődhessen meg a holokauszt borzalma - mondta. Hozzátette, olyan várost, olyan közösséget kell építeni, amely tiszteli és támogatja a helyi zsidó közösségek fejlődését, vallási, kulturális, oktatási és közösségi életének erősödését, hogy a zsidóság újra erős és meghatározó legyen.
    

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke a hazai és a Kárpát-medencében élő zsidóság eddiginél szorosabb, hatékonyabb együttműködésének fontosságáról beszélt, egyúttal szükségesnek nevezte a társegyházakkal való kapcsolatok erősítését is. A Vallási és társadalmi együttélés a Kárpát-medencében című, vasárnapig tartó konferencián téma többek között a zsidóság fennmaradásának kérdése a diaszpórában, előadást hallhatnak az érdeklődők zsidóság és a genetika címmel, bemutatkozik a szabadkai zsinagóga, valamint hazatérő látogatók beszélnek a debreceni zsidó negyedben szerzett emlékeikről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com