Idén is fáklyás felvonulással emlékeznek a béke világnapján

Idén is fáklyás felvonulással emlékeznek a béke világnapján, január elsején - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök elmondta: a Szent Egyed Közösség által szervezett felvonulás célja, hogy felhívják a figyelmet a béke fontosságára, s hogy imádkozzanak azokért, akik háborús környezetben élnek. A segédpüspök kiemelte: sok helyen nincs béke a világban, sok ártatlan gyermek napjainkban is háborús környezetben nő fel.

    
A béke - mint mondta - az egymás iránti tiszteleten is alapul. Fontos továbbá, hogy a béke nem lesz magától, tenni kell érte. A politikának, de az emberi élet minden szintjén is tenni lehet a békéért - hangsúlyozta Mohos Gábor. A béke világnapját 1968 óta tartják VI. Pál pápa kezdeményezésére. A béke ünneplése az év első napján arra figyelmeztet, hogy az új esztendőben törekedjünk önmagunkkal, minden emberrel és az egész világon a békés
együttélésre - mondta.
    

Ezen a napon a pápa a világhoz intézett üzenetében foglalja össze a békéről vallott gondolatait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com