IKSZ: ne tűnjenek el a keresztény gyökerek!

A keresztény gyökerek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta a Junge Union, a CDU és a CSU - a német kereszténydemokrata kormánypártok - ifjúsági szervezetének éves kongresszusán a németországi Paderbornban Nacsa Lőrinc. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke az MTI-nek szombaton a rendezvénnyel összefüggésben elmondta: jó a kapcsolat a német jobboldali politikai ifjúsági szervezetekkel.kdnpA politikus kiemelte az európai eszmékért tett közös erőfeszítések, illetve egy olyan kereszténydemokrata Európa fontosságát, amely több lehetőséget és biztonságot ad a fiataloknak. A prioritás a biztonság - hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, aki beszélt arról is: át kell adni a fiataloknak a munka, a család, az igazság, a nemzet és a hit értékeit.

Csak a nemzeteken keresztül válhat Európa sikeressé - szögezte le az IKSZ elnöke.
Hozzátette: a Junge Union vezetői a megbeszéléseken elmondták, hogy a politikai viták ellenére Magyarország jó partner.

A Junge Union Deutschlandtag 2016 elnevezésű éves kongresszusán beszélt Angela Merkel kancellár, és részt vesz a német szövetségi kormány, illetve a CDU és CSU pártvezetésének több tagja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com