Ismét a Szobori búcsúra várják a vendégeket Ópusztaszerre

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat, majd a gabonatermesztéshez és -feldolgozáshoz kapcsolódó tematikus programok várják a vendégeket, délután pedig ügyességi versenyen mérhetik össze tudásukat a lovas kocsival érkezők - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-t.Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű mellett első alkalommal 1897. augusztus 8-án rendeztek búcsút a honfoglaló magyarok vezérének tiszteletére. Az emlékmű az ezt követő években országos jelentőségű nemzeti búcsújáróhellyé vált. Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást. A búcsú a harmincas években éledt újjá, s időpontja augusztusról szeptemberre került át. A búcsújárásnak a második világháború vetett véget.

    
A Szobori búcsú eredeti üzenetével több mint egy évtizede, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben Szer Üzenete néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adjuk át évről évre az elismerést, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét - hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet - juttatják el az emberekhez.
    

Vasárnap a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra. Az ünnep alkalmából kitárul a székelykapu és ingyenes programokkal várják a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat. Az ünnepi szentmisét követően honfoglalás-kori lovasbemutatót tartanak, a skanzenben kemencés finomságok sülnek, patkolókovács tart bemutatót, kipróbálható a kézimalmos-őrlés, a szélmalmok történetéről szerveznek előadást, a gyerekeket pedig öko játszóház fogadja. Ezt délután a lovas kocsik ügyességi versenye követi a nagyréten, majd kiderül, hogy a zsűri melyik fogatot találta a legszebbnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com