Jézus arcának korai ábrázolását találták egy bizánci templomban Izraelben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Jézus arcának korai, szakáll nélküli ábrázolására bukkant egy izraeli művészettörténész a Negev sivatagban, egy bizánci templom romjában - jelentette a Háárec című újság honlapja.Noha Jézus és a kereszténység a Szentföldön született, ezen a területen alig maradtak fenn korai keresztény művészeti emlékek. De a sivatagi nabateus, majd keresztény városka, Sivta templomainak romjában tavaly óta már a második igen korai Jézus ábrázolást azonosították, és ezúttal arcképének nyomait is megtalálták.

    
Emma Majan-Fanar művészettörténész lett figyelmes a templom szentélyének falán a piros festéknyomokra, amelyek egy magas felbontású fényképen Jézus keleti hagyományt követő, szakáll nélküli és rövid hajú, hosszúkás orrú arcát jelenítik meg.

Tavaly Jézus színeváltozásának képét fedezték fel egy oltár mögötti falon, de azon a festményen nem maradtak fenn arcvonásai. Az arcát is megőrző kép egykor egy keresztelő kápolnát díszített, és azt a jelenetet ábrázolja, amikor Keresztelő Szent János megkereszteli Jézust.
    

Az evangéliumok nem írják le Jézus külsejét, és noha a Szentföldön rendkívül ritka, de máshol a régi kolostorok és templomok bővelkednek ábrázolásában. A nyugati hagyomány általában hosszú hajjal és szakállal mutatta, de a korai, keleti stílusban alkotott képeken - mint Sivtában - nincsen szakálla, és általában rövid, göndör a haja.
    

A Beér-Sevától negyven kilométerre, délre lévő Sivtát az i. sz. második században alapították, és mintegy hatszázötven éven át virágzott, majd elhagyták lakói. Az ötödik és hetedik század között, a bizánci korban egyszerre három temploma is volt, Jézus átlényegülésének képét a déliben, megkeresztelését pedig az északiban vették észre.
    

Sivta romjait 1871-ben találta meg Edward Henry Palmer nyelvész és felfedező, és azóta számos régész kutatta. A templomok falfestményeinek maradványaira valószínűleg azért nem figyeltek fel eddig, mert súlyosan megrongálódtak, és az évszázadok alatt vastag szennyeződés telepedett rájuk. Ráadásul igen magasan helyezkednek el, és a régészek általában a földet nézik, ott keresik az újabb leleteket.
    

Az első ma ismert Jézus-ábrázolás kétszáz évvel halála után született, és hűséges pásztorként, vállán egy juhot hordozva mutatja. Ezt Durában, Szíria iráni határánál találták egy templom keresztelőjében, és 233 és 256 közé datálják. A képek Durában azért maradtak meg, mert az egész város megsemmisült a harmadik század közepén, és a falfestményeket betemette a homok.
    

Jézust ma általában barna szemmel mutatják, azon valószínűleg helyes feltételezés alapján, hogy az emberek a Közel-Keleten 2000 évvel ezelőtt ilyenek lehettek. Valójában azonban a Földközi-tenger partvidékére mintegy 6500 évvel ezelőtt iráni és dél-törökországi árja bevándorlók is érkeztek, akik keveredtek a helyiekkel, és ennek alapján Jézus szeme bármilyen színű lehetett a kéktől a zöldön át a barnáig.
    

A kereszténység fejlődésének első évszázadaiban sokféleképpen ábrázolták, rövid és hosszú hajjal, szakállal vagy anélkül. A negyedik századi római katakombákban rövid a haja, szintúgy a koptok, vagyis az egyiptomi keresztények képein, valamint a Szíriában talált korai, bizánci festményeken. A hosszú haj a hatodik századtól vált elfogadottá a nyugati egyházban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com