Jézus perének jogi jellemzőiről szóló kötetet mutatnak be Budapesten

Jézus perének zsidó és római jogi jellemzőiről írt könyvet Fazekas István Váci Mihály-díjas költő, műfordító és jogász. Az Amicus caesaris című kötetet hétfőn mutatják be az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (ELTE-ÁJK). A szerző az MTI-nek elmondta: a híres római jogász, Zlinszky János tanítványa volt, aki különösen sokat foglalkozott Jézus perével. Hívő ember lévén tiszteletben tartotta a dogmát és abból indult ki, hogy a kereszt botrányának meg kellett történnie, ám nem egy előre megírt "bábjáték" isteni forgatókönyve szerint, hanem az emberi lét törvényeiből fakadóan.

"Az ő előadási nyomán fogalmazódott meg bennem a kérdés: vajon a kereszt és a feltámadás kiindulópontjától megírt evangéliumok tényállításai a Jézussal szembeni eljárások vonatkozásában megfelelnek-e a korabeli jogszabályoknak" - fogalmazott.  Mint elmondta, a korabeli zsidó büntetőeljárásnak - amelynek a feltehetően Jézus perére is vonatkozó szabályait a Misna kodifikálta Kr.u.

160 körül -, hasonlóan a modern perekhez, két jól elkülöníthető szakasza volt. A vizsgálati szakaszt Jézus esetben Annás folytatta le, a tárgyalás pedig a Kajafás által vezetett Nagy Szanhedrin, a legmagasabb szintű zsidó bíróság előtt történt. A vád halállal büntetendő istenkáromlás és hamis prófétaság volt.

A Tóra rendelkezése szerint egy tanú vallomása nem elég a halálos ítélethez. A Talmud azt írja, hogy "csak két tanú egyező vallomása alapján haljon meg, akinek meg kell halnia". A Misna rendelkezése szerint ha nincs két olyan tanú, akinek a vallomásában nincs eltérés, a vádlottat fel kell menteni. Jézus esetében - Máté és Márk evangéliumának tanúsága szerint - a vádnak nem voltak egyformán nyilatkozó tanúi - hangsúlyozta Fazekas István.

"Már pusztán ezekből is jól látszik, hogy a Nagy Szanhedrin előtt egy alakilag szabályos, ám hamis vádakra és hamis tanúvallomásokra épülő eljárás zajlott" - fogalmazott a szerző, aki szerint a nagytanács egyértelműen nem hozhatott jogszerű halálos ítéletet az ügyben. Hozzátette: Pilátus ezzel szemben egy teljesen szabályos, úgy nevezett cognitiós eljárás keretében vizsgálja Jézus ügyét. A zsidó nagytanács ekkor már annak érdekében, hogy a római hatóságnak hatásköre legyen az eljárásra, állam elleni bűncselekményre változtatja a vádat.

Az evangéliumok szerint Pilátus Jézus ártatlanságát a vizsgálati szakaszban többször is megállapítja, ám amikor zsidók az amicus caesaris ("a császár barátja") cím legkeményebb megkérdőjelezésével zsarolják meg, kezeit mosva lecsillapítja lelkiismeretét, beül a bírói székbe, és kimondja a halálos ítéletet - emelte ki.

Az MTI kérdésére, hogy mennyire tekinthetőek tudományos szempontból megbízható forrásnak Jézus perére nézve az evangéliumok, a szerző úgy válaszolt: könyvében olyan tényközlésként tekint az evangéliumok szövegére, amelyeket ütköztetni kell a korabeli jogszabályok rekonstruált tartalmával. Módszere jogi objektivitásra törekedett, amely alapján megállapítható, hogy az evangéliumban fellelhető adatok jelentős része Jézus valós perének adatait tartalmazza.

Fazekas István szerint egyébként a zsidó jogot alapvetően az különbözteti meg a római jogtól, hogy jogi normáinak hipotézise, diszpozíciója és szankciója minden esetben visszavezethető az Istentől kapott Törvényre, a Tórára. Ez egyúttal olyan pozitív jogot is jelent, amelynek "megkérdőjelezhetetlen morális fundamentuma" van. Ugyanakkor zsidó és a római jognak mégis vannak közös elvei és közös szabályai, ezek közül a legfontosabb az ártatlanság vélelmének elve, valamint az a tétel, hogy a "minden kétséget kizáró módon nem bizonyított tényt nem lehet a vádlott terhére értékelni".

A tavaly megjelent kötetet február 20-án, hétfőn mutatják be az ELTE Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékén. A szerzővel Zombor Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára beszélget, a megjelent könyvből pedig Brunner Márta színművésznő tolmácsolásában ismerhetnek meg részleteket az érdeklődők.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com