Keresztény gazdaságpolitikára lenne szükség a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának elnöke szerint

Léteznie kellene, de ma nem lehet a világban tetten érni sehol tisztán keresztény gazdaságpolitikát - mondta Szalai Zsolt, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.Hangsúlyozta, hogy a Biblia olyan alapelveket tartalmaz a gazdasági tevékenységekkel kapcsolatban, amelyek bármilyen változó környezetben alkalmazhatóak. A keresztény életnek két fontos alapelve van, az egyik a megelégedettség, amely nem az ambíció hiányát jelenti, hanem azt, hogy a cél ne a bármi áron a legmagasabb profit elérése legyen - mondta. Második elv Szalai Zsolt szavai szerint az egyszerűségre való törekvés, ami a magánéletet és a vállalkozást egyaránt jellemezheti.

    
Fontosnak nevezte a társaság elnöke a munkavállalókhoz való emberi hozzáállást, a dolgozók megbecsülését és fejlesztését. A munkavállalókkal való kapcsolat fontosabb a profittermelésnél - fogalmazott. Példaként említette, hogy egy cambridge-i kutatóintézet azt kutatja, hogy az Ószövetségben meghatározott gazdasági elveket hogyan lehetne a napjainkban alkalmazni. Az egyik ilyen elv az engesztelés éve, amely rögzítette: ha valaki elvesztette a földjét, akkor 50 évvel később visszakapta, ez lehetővé tette hogy hatalmas vagyoni különbségek ne alakulhassanak ki - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com