Kilenc év börtönre ítéltek egy protestáns lelkészt Kínában

Kilenc év börtönbüntetésre ítéltek Kínában egy protestáns lelkipásztort az államhatalom megdöntésére irányuló felbujtás és illegális üzleti tevékenység vádjával - közölte internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap hétfőn.Vang Jit, aki egy nem regisztrált neoprotestáns kisegyház alapítója és lelkipásztora, tavaly decemberben vették őrizetbe egy rendőrségi akcióban a gyülekezet több más vezetőjével együtt a délnyugat-kínai Csengtuban. A csengtui középfokú bíróság hétfői közleménye szerint a lelkipásztort a szabadságvesztésen túl három évre megfosztották politikai jogaitól, továbbá ötvenezer jüan (kétmillió forint) értékű vagyontárgy elkobzására ítélték. Egy, a lelkész családjához közel álló ügyvéd elmondta: Vang feleségének holléte ismeretlen - írja a SCMP.

    
A 2018 végén zajló rendőrségi akció keretében a Vang által alapított, mintegy ötszáz regisztrált taggal rendelkező kisegyházon kívül még két keresztény gyülekezetet függesztettek fel - az egyik Pekingben, a másik pedig a dél-kínai Kantonban működött. Peking az utóbbi években szigorította a földalatti keresztény felekezetek ellenőrzését, katolikusokét és protestánsokét egyaránt. Tavaly februárban a vallási ügyekre vonatkozó jogszabályt úgy módosították, hogy a helyi tisztségviselőknek nagyobb hatalmuk legyen az egyházakkal szemben, és súlyosabb büntetéseket vethessenek ki az engedély nélkül zajló vallási rendezvényekre.
    

2019 márciusában Hszü Hsziao-hung, a kínai állam engedélyével működő protestáns egyházak felügyeletét ellátó bizottság elnöke a kínai hit nyugati hatásoktól való megtisztításának fontosságát hangsúlyozta, és a vallás kínai jellegének további erősítését tűzte ki célul.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com