Közép-Európa 1989 - Kozma Imre: 1989-ben Magyarország kiváltotta a világ csodálatát

Magyarország 1989-ben kiváltotta a világ csodálatát, a magyar népnek olyan vezetői voltak akkor, akiknek volt bátorságuk kockáztatni, és döntésük a menekülteknek az egyetlen reménysugarat jelentette - mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alapító elnöke a Befogadás napja rendezvénysorozat megnyitóján csütörtökön Budapesten.

krA csaknem ötvenezer keletnémet menekült befogadására emlékezve Kozma Imre úgy fogalmazott, azt ünnepeljük, hogy 1989-ben a zugligeti egyházközség tagjai az egyetlen lehetséges választ adták az eseményekre: a befogadást.

Felidézte: amikor ő és a magyar származású Csilla von Boeselager német bárónő igent mondott a nyugatnémet nagykövetség kérésére, hogy segítsenek gondoskodni a keletnémet menekültekről, akkor "ez az igen hiteles válasz volt", és erre az "igenre a zugligeti közösség tagjai már évek óta edzették a lelküket".

Az MMSZ alapító elnöke kiemelte, a 25 évvel ezelőtti befogadás nemcsak a keletnémet menekülteknek jelentette az életet, hanem azoknak is, akik befogadták őket, mert az "embernek szüksége van arra az érzésre, ami akkor tölti el, amikor jót tesz".

Kozma Imre megköszönte Németh Miklós volt miniszterelnöknek, hogy 25 évvel ezelőtt rendszeres látogatója volt a zugligeti menekülttábornak és jelenlétével bátorította a tábor lakóit, majd átadta neki az erre az alkalomra alapított Csilla von Boeselager-díjat.

Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára az eseményen kiemelte: a magyar "a szabadság népe", ezért a kaput és a határokat megnyitva "Magyarországon keresztül a szabadság útja megnyílt a keletnémetek előtt". Komoly politikai stratégia kellett ahhoz, hogy az akkori politikai vezetőség elérte: a keletnémetek visszatérhettek hazájukba - fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta az emlékezés jelentőségét, hiszen - mint mondta - az idő halad, és egyre inkább eltűnnek az élők sorából azok, akik emlékeznek az 1989-ben történtekre. Nagy hangsúlyt kell helyezni arra, hogy az utókorban Magyarország sikeres szerepvállalása maradjon meg, ezért is az a szlogenje ennek az évnek, hogy Közös siker - tette hozzá.

Balatoni Monika hangoztatta: emlékezni kell arra, hogy a magyar nép mi mindent tett Közép-Európa szabadságáért. "Magyarországnak nagy szíve van", és 1989-ben olyan vezetői voltak, akik a történelmi pillanatban merték vállalni a nehéz döntéseket - mondta.

Arra is kitért, hogy az a szeretetteljes munka, amelyet az MMSZ véghez vitt, Magyarország komoly dicsősége, és azt mutatja, hogy ennek a nemzetnek voltak és vannak nagy alakjai. Méltán lehetünk büszkék az eseményekre - tette hozzá az 1989-es történésekre utalva.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke arról beszélt, a 2014-es érmekibocsátási programjuk elkészítésekor nem volt kétséges, hogy abból nem hiányozhat az MMSZ korszakalkotó tettének megörökítése. A 2000 forint névértékű érmén az emberi szeretet és a feltétel nélküli segítőkészség jelenete látható: Szent Erzsébet kenyeret nyújt egy idős embernek - magyarázta. Hozzátette: az érme hátlapján egyebek mellett az MMSZ emblémája és jelmondata szerepel.

Az esemény elején levetítették Angela Merkel videoüzenetét, amelyben a német kancellár méltatta az MMSZ munkáját, és megköszönte Kozma Imrének és munkatársainak, hogy segítséget nyújtottak a keletnémet menekülteknek 1989-ben. Angela Merkel azt is kiemelte, a németek hálásak a magyaroknak azért, hogy hozzájárultak a német egység megvalósításához.

A sajtótájékoztató után Kozma Imre és Balatoni Monika jelképesen átvágta az 1989­-es vasfüggöny-installációt az újraépített menekülttábor területén.

A Befogadás napja kétnapos programsorozaton felelevenítik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, ismertetik az MMSZ munkáját. A rendezvényen megtekinthető több kiállítás az 1989-­es eseményekről, filmet vetítenek a szeretetszolgálatról, valamint látható lesz egy válogatás korabeli filmhíradókból.

Délután ünnepi szentmisét tartanak a zugligeti Szent Család plébániatemplomban Erdő Péter bíboros vezetésével. A szentmise után emlékdíjakat adnak át.

Pénteken pódiumbeszélgetést tartanak egykori önkéntes segítők és volt menekültek részvételével, továbbá bemutatják Joachim Jauer Urbi et Gorbi című könyvének magyar kiadását. A könyv egy német újságíró, a ZDF egykori budapesti tudósítójának szemszögéből mutatja be a határnyitást.

Huszonöt évvel ezelőtt több tízezer keletnémet ember érkezett menekültként Magyarországra azzal az elhatározással, hogy többé nem tér vissza korábbi otthonába. 1989. augusztus 14-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a zugligeti templom kertjében megnyitotta az első menekülttábort. Ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakcióját indította el, amelynek keretében három hónapon át 48 600 emberről gondoskodott. Ezt a napot azóta minden évben a Befogadás napjaként ünnepelik meg.

MTI

Hozzászólások

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

http://ujhazak.com