Közös imára hív a békéért Steinbach József református püspök az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján

Közös imára hív a békéért Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Kárpát-medencei református egyházkerületeket tömörítő Generális Konvent ügyvezetője az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján.Az MTI-hez is eljuttatott közleményben Steinbach József arra kéri a Kárpát-medence reformátusait, hogy imádkozzanak a kárpátaljai testvérekért és a háború miatt szenvedő minden emberért. Azt is kéri, imádkozzanak konkrétan a béketárgyalásokért, az egymással tárgyaló vezetőkért, és az egymás ellen fordult országok mindegyikéért.

Kérése szerint a reformátusok imádkoznak a háború okozta testi és lelki gyötrelemben élőkért, a szétszakított családokért, az özvegyekért és árvákért, a hadirokkantakért, a fronton harcolókért, kárpátaljai testvéreinkért, minden háborúságot szenvedőért.

"Könyörülj rajtunk, Urunk, hadd legyünk mi is - bárhol élünk is - békességed és segítő szereteted eszközei!" - fogalmazott a református püspök.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com