Latorcai Csaba: a keresztény és az európai értékek összhangban vannak

A keresztény és az európai értékek igenis összhangban vannak egymással - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke pénteken Budapesten, a Patrióta Európai Civil Együttműködésért (PEuCET) Alapítvány konferenciáján.Köszöntőjében Latorcai Csaba úgy fogalmazott, ezek az értékek segíthetnek egy olyan megújuló kontinens megteremtésében, amely "méltó elődeink örökségéhez, és élhető jövőt biztosít az utánunk jövő generációk számára is". A múltból merített tapasztalatok és értékek segítenek eligazodni a jövő kihívásai között - tette hozzá.

Az államtitkár felidézte: mi, magyarok és a Közép-Európában élő nemzetek "keserűen megtapasztaltuk, hogy a 20. század hogyan tette tönkre nemzeteinket, hogyan tette nemzeteinket a nagyhatalmak játszóterévé". Az első és második világégés, a holokauszt, valamint a kommunista diktatúra által hozott szenvedések pedig tovább mélyítették ezeket a sebeket - hangsúlyozta, megjegyezve: nyolc évtizeddel a második világháború és 35 évvel a berlini fal leomlása után most ismét szembe kell nézni az "abnormalitás kultúrájával".

"Mert most az eltörlés kultúrája sötétzöldbe öltözött, és klímahisztériával átitatott, erőszakos képviselői újmarxista hévvel üldöznek mindent, ami eddig meghatározta Európa mindennapjait" - fogalmazott.

Latorcai Csaba azt mondta, "támadják keresztény hitünket", ami erkölcsi tartást ad, támadják a család intézményét, amely "közös jövőnk záloga". Elmondta továbbá: "támadják nemzeteinket is", hogy erőszakos betelepítésekkel és a migráció felgyorsításával, akár háború árán is létrehozzák a lélek nélküli európai egyesült államokat. Szavai szerint kritikus időket élünk, ahol a "modern kori ópiumok", a háború, a gender és a migráció kritikátlan szorgalmazása a pusztulás szélére lökte "nagy elődeink szebb reményű otthonát". Leszögezte: elkötelezett civil munkára, civil kurázsira van szükség.

"Mi, aki Európa szellemi, lelki, anyagi megújulásáért, gyarapodásáért dolgozunk, hiszünk eddigi munkánk sikerében, hisszük, hogy hozzájárultunk eddig is az európai civil társadalom megerősítéséhez, és jó példával járunk elöl a bátorság dolgában is" - hangsúlyozta az államtitkár, aki rámutatott arra is, hogy "a nemzeti megújulás és az európai megújulás nem ellentétes fogalmak, hanem éppen hogy egymást kiegészítő célok, amelyek összekapcsolva erősíthetik a kontinens jövőjét".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com