Levélben köszönte meg Mario Zenari bíboros az MKPK szíriaiaknak nyújtott támogatását

Levélben köszönte meg Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (MKPK) és a híveknek, hogy 64 millió forintot gyűjtöttek össze üldözött keresztények megsegítésére a konferencia által 2018 szeptemberében indított gyűjtésen - közölte a MKPK titkársága hétfőn az MTI-vel.Az összeggel az AVSI Alapítvány Nyitott Kórházak elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezését, valamint a szíriai Katolikus Karitász (Caritas Syria) munkáját támogatták - tették hozzá.

    
A közlemény szerint Mario Zenari a levelében kiemelte, mivel Szíriában - az Egészségügyi Világszervezet statisztikái alapján - a kórházak 54 százaléka teljesen bezárt vagy csak részben működik, nagy szükség van a "Nyitott Kórházak"-ra, amelyek bárki előtt nyitva állnak vallási vagy etnikai hovatartozástól függetlenül.
    

Ezekben az intézményekben két év alatt több mint harmincezer beteget láttak el, a harmadik év végére pedig várhatóan az ötvenezret is eléri majd az ellátottak száma. A kezdeményezés emellett a különböző vallási és etnikai csoportok, különösen a keresztények és a muzulmánok békés együttélését is segíti - tudatta.
    

A bíboros úgy fogalmazott: "a véres konfliktus, a 9 évig tartó pusztítás, a halál és a menekülttáborok végtelen sorai sajnos még nem értek véget. Gondoljunk csak a bombázásokra, a mindennapos támadásokra észak-nyugaton, és a még mindig bizonytalan helyzetre az ország észak-keleti részén". Az ENSZ felmérései alapján a szíriai lakosság 83 százaléka él mélyszegénységben - írta Mario Zenari, hangsúlyozva: megnyugtató, hogy a társadalomnak vannak jóakaratú és bátor tagjai, akik segítik a bajba jutott embertársaikat eljutni a biztonságot adó helyekre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com