Megbékélési és Együttműködési Díjjal tüntették ki Erdő Pétert

A Charta XXI Mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díjával tüntették ki Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseket. Az elismerést Surján László, a mozgalom alapító elnöke adta át szombaton Budapesten, az Együtt az úton címmel rendezett szlovák-magyar konferencián.Erdő Péter a konferenciát megnyitó beszédében hangsúlyozta: Kárpát-medence népeinek égető szüksége van egymás történelmi tapasztalataira, hiszen "önmagunkat sem érthetjük meg egymás reális és jóindulatú ismerete nélkül". A bíboros elmondta: a szlovák és a magyar püspöki kar tíz évvel ezelőtt az esztergomi bazilika oltárán írta alá közös nyilatkozatát, amelyben szerepel a következő mondat: "megbocsátunk és bocsánatot kérünk".

Hosszú, kezdetben nehezen járható út vezetett a megbékélési nyilatkozathoz - idézte fel -, mert aláírói nem csupán egy új jelszót akartak, hanem "tisztességesen fölfedezni a valóságot". Az évekig tartó közös gondolkodás során azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy "közös gondjaink és céljaink vannak", és ezek megoldásában, illetve elérésében "szükségünk van egymásra" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com