Megkondulnak a harangok a Béke napján

Magyarországon is megkondulnak a harangok a Béke napján, szeptember 21-én, pénteken - olvasható a Miniszterelnökség MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.Mint írják, csatlakozva a Kulturális Örökség Európai Évéhez kapcsolódó nemzetközi felhíváshoz, szeptember 21-én, pénteken 18 óra és 18 óra 15 perc között Magyarországon is országszerte megkondulnak a templomok harangjai, hogy a béke nemzetközi világnapján felhívják a figyelmet az első világháború lezárásának 100. évfordulójára, valamint a 30 éves háború 1648-as lezárásának évfordulójára, ezzel emlékeztetve mindenkit a béke megőrzésének fontosságára.

    
A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház is támogatja a kezdeményezést, amelyet a plébániák, parókiák és gyülekezetek figyelmébe ajánlottak. A felhívásra eddig számtalan németországi templom - Berlin, Hamburg, Drezda, Lipcse, Bamberg és Köln -, hétszáz csehországi és szlovákiai templom és Észtország lutheránus templomai is jelentkeztek. Mellettük Dánia, Franciaország, Finnország és Írország is részt vesz a kezdeményezésben.
    

A kezdeményezéshez csatlakozók a https://sharingheritage.de/en/ringing-bells-across-europe/ honlapon jelezhetik részvételi szándékukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com