Megtartják a szentmisét a Szent István-bazilikában

Megtartják a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán az MTI-vel.A hagyományosan a bazilika előtti téren, több tízezer zarándok részvételével megtartott szertartást idén a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt a bazilikában, szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett rendezik meg, és azon csak meghívottak vehetnek részt.

   
A délután 5 órakor kezdődő szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezeti, a homíliát Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mondja - írták. A szentmisét a Duna Televízió és a Magyar Katolikus Rádió élőben közvetíti. A mise után szokásos Szent Jobb-körmenet helyett - ugyancsak a bazilikában - a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartanak. Utána a bíboros a Szent Jobb-ereklyével áldást ad a templomban lévőkre és mindazokra, akik a televízión vagy a rádión keresztül kapcsolódnak be az ünnepbe - olvasható a közleményben. A Szent Jobb a szokott módon, 10 és 13 óra között látogatható a bazilikában - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com