Megváltoztatják a montenegrói egyházügyi törvényt, amely miatt hónapokig tiltakoztak a szerb ortodox hívők

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Az új montenegrói kormány javaslatára megváltoztatják azt az egyházügyi törvényt, amelyet egy évvel ezelőtt fogadott el a podgoricai parlament, és amely miatt hónapokig az utcára vonulva tiltakoztak a szerb ortodox hívők.A jogszabály szerint a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanjaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház szerint emiatt ők jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthetnek el. Úgy vélték: a Nyugat-barát montenegrói kormány így akarja háttérbe szorítani a szerb egyházat, és rátenni a kezét a vagyonára.

    
Közben nyár végén Montenegróban parlamenti választást tartottak. Ennek eredményeképpen a korábban három évtizedig kormányzó pártok kiszorultak a hatalomból, és néhány hónapja szerbbarát pártok vezetik az Adria-parti államot. Zdravko Krivokapic miniszterelnök szerint az egyházügyi törvény alkotmányellenes volt, mert kétségbe vonta a magántulajdon fogalmát, ezért mindenképpen meg kellett változtatni.
    

A kormánykoalíció pártjainak ugyan többsége van a parlamentben, ám a törvény elfogadását követően azt az államfőnek is jóvá kell hagynia. Viszont lehetséges, hogy Milo Djukanovic köztársasági elnök visszaküldi a jogszabályt a parlamentnek újratárgyalásra, ugyanis az általa vezetett Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) volt az a politikai erő, amely augusztus végén harminc év után kiszorult a hatalomból.
    

Amennyiben a képviselőház ismét megszavazza a törvényt, az államfőnek alkotmányos kötelessége azt kihirdetni. A 620 ezres Montenegró lakosságának háromnegyede a szerb ortodox egyházhoz tartozó pravoszlávnak vallja magát, miközben az ország lakosságának csupán egyharmada szerb.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com