Megvonták a brüsszeli nagymecset szaúdi szalafista imámjának tartózkodási engedélyét

Megvonták a brüsszeli nagymecset imámjának tartózkodási engedélyét a belga hatóságok, mondván, hogy a szaúdi hitszónok radikális nézeteket vall, amelyek veszélyesek a társadalomra és a nemzetbiztonságra - közölte kedden Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár."Világos jelei voltak annak, hogy az imám szalafista, nagyon radikális, rendkívül konzervatív, és veszélyes a társadalmunkra" - jelentette ki Francken a Le Soir című belga napilap cikke szerint. Az államtitkár újságírói kérdésre válaszolva elismerte, megvan a kockázata annak, hogy a lépés nyomán nőni fog a feszültség Szaúd-Arábia és Belgium között, de - mint mondta - a szélsőségesség elleni fellépés elsődleges fontosságú az ország számára.

    
Leszögezte ugyanakkor, hogy a probléma nem az iszlám vallás, hanem annak a radikális, szalafista változata, illetve hozzátette, Belgium fokozni fogja a mecsetek pénzügyi ellenőrzését. A több mint harminc ember életét követelő, tavaly márciusi brüsszeli terrortámadások után számos olyan cikk látott napvilágot, amelyek szerint a radikalizálódás részben annak számlájára írható, hogy az 1960-as évek végétől kezdve jellemzően szaúdi hitszónokok irányították az iszlám hitéletet Belgiumban, akik merev, dogmatikus tanaikkal muszlimok generációinak a gondolkodását határozták meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com