MEÖT: a katolikus és az evangélikus templomokban is tartanak istentiszteletet

A katolikus és az evangélikus templomokban is tartanak vasárnapi istentiszteletet, míg a református egyház teljesen az online térbe költözik - mondta a Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Fischl Vilmos közlése szerint a katolikus hívők hétköznap is részt vehetnek szentmiséken, de minden más foglalkozás, így például a jegyesoktatás vagy a felnőtt keresztelőre való felkészítés csak online tartható meg. Az evangélikusoknál a vasárnapi istentiszteletek látogathatók, a hétköznapi közösségi alkalmakat online tartják meg.

    
Elmondta, hogy a református egyház teljesen "felköltözik" az internetre, minden istentisztelet, a konfirmációra való felkészítés, a bibliaórák és a jegyesoktatás is az online térben történik majd.     


A MEÖT kisebb tagegyházairól szólva Fischl Vilmos ismertette: a Magyar Pünkösdi Egyház úgy döntött, hogy megtarthatók az istentiszteletek és minden más közösségi alkalom, de azokon legfeljebb tízen vehetnek részt. A baptista egyházban vasárnap online istentiszteletek lesznek, míg a hétközi alkalmak legfeljebb tíz ember részvételével megtarthatók.


A metodista egyházban  vasárnaponként megtartják az istentiszteleteket, míg hétközi alkalmakon online vehetnek részt a hívek. Az anglikán egyházban minden online történik, hasonlóan a református egyházhoz. A MEÖT öt ortodox tagegyházában egységesen megtartják a vasárnapi szent liturgiát - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com