Minden egyházmegye kap egy példányt a kézzel másolt Bibliából

Minden egyházmegye kap egy példányt abból a kézzel másolt, több mint ötezer oldalas Bibliából, amelynek eredetijét Ferenc pápa kapta meg 2015 októberében - közölte a bibliamásolás kezdeményezője, Benyik György biblikus tanár, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatója csütörtökön az MTI-vel.Benyik György felidézte: a kézírásos bibliamásolat készítésében több mint ötezren vettek részt, az önkéntesek egy-egy oldalra írták a szentírás sorait, a lap alján pedig névjegyükkel is ellátták a másolatot. A másolók között szerepel alkotmánybíró, sportoló, teológus, tanár és fogva tartott is.

    
A kötetek első lapjai még 1983-ban készültek, amikor a soltvadkerti lelkigyakorlatos házban az odalátogató vendégek másolni kezdték Máté evangéliumát. Az Ószövetség 4250, az Újszövetség 811 oldalt tesz ki. A teljes kézírásos művet jelentős terjedelme miatt öt kötetbe fűzték marhabőr borítással. A bibliamásolatot 2015-ben hatvan zarándok vitte el Rómába, és október 14-én egy nyilvános fogadáson adta át Ferenc pápának.
    

Mielőtt a kézírásos lapokat Kádár László könyvkötő mester bekötötte volna, valamennyi oldalt digitalizálták. Ez alapján készítette el a JATEPress a 10 kötetes, papír kötésű hasonmáskiadást, amely 2016 folyamán jelent meg két-két kötetenként. Egy-egy kötet 5000 forint és a szegedi kiadónál megrendelhető. Benyik György hozzátette: a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány Európai Uniós forrásból mind a 12 egyházmegyének nyomtattatott egy példányt, a köteteket a következő hetekben adják át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com