MKPK: a megyés püspökök döntenek a nyilvános szertartásokról, Budapesten továbbra sem tartanak miséket

A megyés püspökök döntenek a nyilvános szertartások megtartásáról, Budapesten és környékén a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.A püspökök testülete a pénteken bejelentett, hétfőn hatályba lépő új járványügyi szabályok miatt módosította korábbi rendelkezéseit. Azt írták: a templomok "mint a lelki feltöltődés és imádság" különösen fontos helyei, "továbbra is nyitva állnak".

"A nyilvános liturgia végzéséről, illetve a szentségek kiszolgáltatásának módjáról" az egyes megyés püspökök a helyi körülmények és lehetőségek, valamint az egészségügyi előírások figyelembe vételével döntenek majd.

    

Budapesten és ott, ahol az állami szabályok változatlanok maradtak, a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek, vagyis nem tartanak nyilvános szentmiséket. Úgy fogalmaztak: "mindenben kövessük a hatóságok járványügyi előírásait. Főleg idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreinktől pedig azt kérjük, hogy továbbra is maradjanak otthon".
    

Hozzátették: a hívek továbbra is felmentést kapnak a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól és amíg a rendkívüli helyzet tart, a püspökök továbbra is lehetővé teszik "az általános feloldozás megadását". A püspökök továbbra is bátorítják a híveket, hogy "töltsenek kellő időt imádsággal - a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával - egyénileg vagy a családban" és lletve kapcsolódjanak be a szentmise-közvetítésekbe, amelyek időpontjairól a katolikus egyház honlapjain lehet tájékozódni.
   

Felhívták a figyelmet arra, hogy a betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás alatt a papok és a hívek mindenben kövessék az állami járványügyi rendelkezéseket, ugyanakkor tartsák be az egyes egyházmegyék külön előírásait is. Az egyházi fenntartású oktatási, szociális és egészségügyi intézményekben szintén továbbra is mindenben az állami előírásokat kell követni és a hatóságokkal mindenben együtt kell működni.
    

A püspökök a plébániai és a szerzetesközösségektől továbbra is az kérik, hogy "a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com