MKPK: advent a várakozás, a felkészülés időszaka

Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra készülés négy héten át tartó időszaka. Idén a világjárvány miatt különösen nagy hangsúlyt kap az otthon, családi körben, az adventi koszorú gyertyáinak fényében végzett imádság - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.Az advent szó a latin "adventus Domini" kifejezésre utal, ami azt jelenti: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. "Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését.

Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az élet urát" - fogalmaztak.
    

A keresztény - és minden emberi - közösség tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat - írta az MKPK, hozzátéve, advent idején, a "királyok királyának érkezésére" készülve "nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni".
    

Kitértek arra: az újkor adventi szimbóluma az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A három lila gyertya a bűnbánat időszakát, az egy rózsaszín pedig azt jelzi, hogy "van okunk az örvendezésre is", mert már közel van a Megváltó eljövetele. Jellegzetes adventi liturgia a pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott úgynevezett rorate mise. Elnevezése a latin miseének kezdő sorának (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!) rövidítése.
    

Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomi oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát visel. Az MKPK közleménye kitért arra, hogy ebben az időszakban a keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani és "a lényegre figyelni". Advent minden napján "fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek az eljövetelére várunk, egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk valaki, aki meg akarja újítani életünket".
    

"Várjuk Jézust az idei adventi időszakban is felkészült lélekkel, mert a lelkünk tesz minket emberré. Enélkül csak test vagyunk, amely elporlad. Várakozásunkban imádkozzunk teljes reménységgel és bizonyossággal az ő szeretetében és higgyünk eljövetelében" - fogalmazott a püspökök testülete.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com