MKPK-titkár: nem tervezik a katolikus templomok bezárását

Nem tervezik a katolikus templomok bezárását a koronavírus-járvány miatt, és egyelőre a nyilvános szentmiséket sem szüneteltetik - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a testület őszi rendes tanácskozása után tartott pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.Tóth Tamás elmondta: folyamatosan konzultálnak a járványügyi szakemberekkel és az ő javaslataik alapján hozzák majd meg döntéseiket. A konferencia ugyanakkor megerősítette a korábban hozott biztonsági rendelkezéseit. Ezek között szerepel, hogy a templomokban maradjanak üresek a szenteltvíztartók, a szentmisén és gyónáskor a hívek viseljenek maszkot, kerüljék a kézfogást, kézbe áldozzanak és tartsanak egymástól biztonságos távolságot.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com