Olasz püspöki konferencia elnöke: semmilyen fal nem tudja feltartóztatni a népek mozgását

A bibliai napkeleti bölcsek meneteléséhez hasonlította a mai világban zajló migrációt Angelo Bagnasco, az olasz püspöki konferencia (Cei) elnöke, Genova érseke Vízkereszt napján mondott beszédében hangsúlyozva, hogy népek vándorlását semmilyen fal nem képes megállítani.

Angelo Bagnasco a Genovában szerdán bemutatott ünnepi misén a migrációról beszélt és azt mondta, "nincs fal, amely képes megállítani a népeknek most zajló menetelését a világ déli térségéből északi irányba". Az olasz püspökök vezetője hozzátette, hogy "szegények sokaságáról" van szó, akik a háborúk és az erőszak tragédiáját is átélték és olyan országok felé tartanak, amelyektől azt remélik, hogy jobb jövőt és valóságos szabadságot képesek számukra nyújtani.

bb

Homíliájában Genova érseke a világ népeinek mostani "nagy menetét" a napkeleti bölcsek egykori meneteléséhez hasonlította: Jézus születésekor is a világ különböző részeiből egy irányba mozdultak el, igaz ma mások a szereplők és a célállomás is - fogalmazott Angelo Bagnasco. A népek mozgását "hatalmas folyónak" nevezte, amely néha "viharos és sötét, máskor vidám és ünnepi".

Az olasz bíboros hangsúlyozta, hogy a nyugati ember rendkívül féltékeny saját szabadságára, függetlenségére és kizárólag egyéni érdekeit tartva szem előtt fél mindenki mástól, automatikusan bezárkózik önmagába, "allergiás" a többiekre, és ez a magatartás Angelo Bagnasco szerint a hívőket is jellemzi.

A Cei elnöke az olasz püspöki konferencia napilapjának, a L'Avvenirének kedden adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy a bevándorlókat nem csak befogadni, hanem integrálni is kell. Ezzel kapcsolatban "átmeneti megoldásnak" nevezte a milánói önkormányzat kezdeményezését, hogy az észak-olaszországi város havi mintegy 400 euróval támogatja a bevándorlókat befogadó helyi családokat. Angelo Bagnasco szerint ezen kívül Milánó városának további lépéseket kell tennie a bevándorlók jövőjének megteremtésére.

MTI

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com