Pénteken iktatják be tisztségébe a Hajdúdorogi Metropólia vezetőjét

Ünnepi istentiszteleten, több egyházi vezető jelenlétében iktatják be tisztségébe a Ferenc pápa által megalapított Hajdúdorogi Metropólia vezetőjét, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitát pénteken Debrecenben.

Az érsek-metropolita csütörtöki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján elmondta, a metropólia vezetőjeként az Attila téri székesegyházban tartandó vecsernyén kapja meg a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház március 19-ei megalakításáról rendelkező pápai bullát.

mp

Az eseményen jelen lesz Leonardo Sandri bíboros, az Apostoli Szentszék Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, valamint számos püspök, hazai és külföldi egyházi személyiség is - tette hozzá Kocsis Fülöp.

Az érsek emlékeztetett arra, hogy a beiktatási ceremónia első lépése a debreceni székhelyűvé lett Hajdúdorogi Metropólia megalakulásának kihirdetése volt március 23-án, ezt követi most a beiktatás a metropolitai székbe. A pápai bulla az eddigi Hajdúdorogi Egyházmegyének főegyházmegyei rangot adott, a Miskolci Apostoli Exarchátust egyházmegyei rangra emelte, a Hajdúdorogi Egyházmegyéből leválasztott területből pedig létrehozta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére kiterjedő Nyíregyházi Egyházmegyét.

A Miskolci Egyházmegye élére Orosz Atanáz püspököt nevezte ki Ferenc pápa, és szintén ő irányítja - ideiglenes jelleggel - a Nyíregyházi Egyházmegyét. Orosz Atanázt szent liturgia keretében iktatják be tisztségébe szombaton a miskolci székesegyházban, az ideiglenes nyíregyházi apostoli kormányzói tisztséget pedig ugyanezen a napon kapja meg a nyírségi megyeszékhely székesegyházában megtartandó vecsernyén - közölte Kocsis Fülöp.

Hozzátette, az ideiglenes kormányzói tisztség addig tölthető be, amíg a pápa nem rendelkezik az új püspök kinevezéséről.

Az érsek-metropolita hangsúlyozta, a magyar görögkatolikus metropólia eddig nem létezett, a környező országokban azonban elég gyorsan kialakult ez az egyházmegyei rendszer. Romániában és Ukrajnában több metropólia létezik, amelyek országonként közösen alkotnak egy nagyobb egységet, a nagyérsekséget. Szlovákiában három egyházmegye - az eperjesi, a kassai és a pozsonyi - létezik, megalakulásuk tíz évvel előzte meg a magyarországit.

A magyar görögkatolikusok most érkeztek el erre a pontra, immár elégé erősek ahhoz, hogy metropóliaként működjenek tovább - tette hozzá Kocsis Fülöp.

Orosz Atanáz megyés püspök a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hazai örömök közt elszegényedés is érte az elmúlt hónapokban a keleti egyházakat, az Iszlám Állam rombolása ugyanis nagyban érinti az évszázadok óta működő közel-keleti egyházi központokat. Ezért is nagyon jelentős, hogy ezzel egyidejűleg az Apostoli Szentszék a keresztény egyházak fejlesztését határozta el a két új görögkatolikus egyházmegye alapításával - mondta.

Felidézte, a Miskolci Egyházmegye megalapítása egy kilencven éve működő egyházi struktúra továbbfejlődése. Trianon után a korábbi eperjesi egyházmegye Magyarországon maradt részeiből alakították ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét felölelő Miskolci Apostoli Exarchátust, ezt bővítette ki a zempléni főesperesség parókiáival XVI. Benedek pápa 2011-ben.

MTI

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com