Pünkösd - Munkácsi megyés püspök: meg kellene érteni Isten nyelvét
Fontos volna megérteni ma is Isten nyelvét, ami a szeretet - mondta pünkösdi üzenetében a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyés püspöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Majnek Antal úgy fogalmazott: a bábeli nyelvzavar után az Úristen szentlelke összehozza az embereket, nem akadály a különböző nemzetiség, a különböző nyelv.
Mennyire fontos volna ez ma is, különösen azokon a helyeken, ahol a gyűlölet, a szeretetlenség uralkodik - közölte a megyés püspök.
Majnek Antal szerint fontos volna Isten nyelvét megérteni, ami a szeretet nyelve. Ott, ahol az emberek engednek a szeretet erőterének, elkezdik megérteni egymást, és leomlanak az akadályok. Milyen nagy szükség van a mi országunkban is erre! - hangsúlyozta.
A megyés püspök úgy látja, ahhoz, hogy az emberek közeledjenek egymáshoz, megegyezzenek, meg kell tagadni a gyűlöletet.
"Adja az Úristen, hogy itt Kárpátalján, egész Ukrajnában a szeretet lelke töltse el az embereket, és győzzön végre a szegény, békevágyó emberek óhaja, teljesüljön az imája" - fogalmazott.
MTI

Hozzászólások