Sátánista fiatalt gyanúsítanak a karéliai történelmi fatemplom felgyújtásával

Egy tizenöt éves sátánista fiút gyanúsítanak azzal, hogy pénteken felgyújtott egy 18. századi templom az északnyugat-oroszországi Karéliában.Kondopoga település Nagyboldogasszony-templomát az oroszországi egyházi faépületek gyöngyszemeként tartották számon.

Az épület az első jelentések szerint azután gyulladt ki, hogy egy turistacsoport látogatást tett az épületben. Szergej Sugajev, a rendkívüli helyzetek minisztériumának regionális képviselője hétfőn kijelentette, hogy a templomot kívülről gyújtották fel.

    
A TASZSZ hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsított iskolai tanulót, aki elismerte tettét, elmeorvosi megfigyelés alá helyezték. A Rosszija 24 szerint a templom felgyújtása révén próbált meg híres lenni, az Interfax pedig úgy tudja, hogy egyszerűen nem tetszett neki a templom. Helyi illetékesek szerint a látogatók közül valaki valószínűleg nem tartotta be a tűzbiztonsági szabályokat, de nem zárták ki azt sem, hogy szándékos gyújtogatás történt.
        

A lángok hamar elemésztették a kizárólag fából álló építményt, a tűz kitörése után néhány perccel a helyszínre érkező tűzoltók már nem tudták megmenteni. Az 1774-ben az Onyega-tó partján emelt, 42 méter magas épületet a nyugat-oroszországi faépítészet egyik legfigyelemreméltóbb gyöngyszemeként tartották számon.
       

A helyi hatóságok ígéretet tettek a másolat felépítésére. A várható költségeket 80 millió rubelre (napi árfolyamon mintegy 334 millió forintra) becsülik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com